#9 Anyád! A szúnyogok
Tehát van ilyen című magyar vígjáték, de még nem láttam. Viszont a címe többször beugrott legutóbbi utunk során.
Ezt megelőzően egyszer Ákossal voltunk kint horgászni, és próbáltunk vitorlázni még a rumozás előtt, de esélytelen volt, a vitorlázáshoz szél kell, az meg 5 perc után elállt. Legközelebb Zitával voltunk strandolni és inni az alkoholmentes sört, de amikor a sör elfogyott, azonnali menekülést indítványoztam, képtelen vagyok elviselni ezt a meleget. Kimondhatatlanul nagy szükség lenne egy biminire, de szrt drágán nem akarok venni, jót pedig nagyon nehéz csinálni, és annyira az se olcsó. Jót csináltatni pedig egy vagyon, az szóba se jöhet. Sajnos ebből az lesz, hogy meg fogom csinálni magamnak, kicsit csúnya lesz, kicsit tökéletlen, de a célnak megfelelő, és közben több agyvérzés kihordok lábon. Egy nagy sprayhood-ot is csinálni akarok, kezd összeállni a fejemben a koncepció, már több megoldást elvetettem, talán télen végre nekiállok. Az új vitorlatakaróval, amit varrtam, elégedett vagyok, végre valami, ami elsőre úgy sikerült, ahogy elképzeltem!
Tehát a szúnyogok: árvaszúnyog-rajzás van a Balatonon. Olvastam, hallottam, tudtam, de erre nem számítottam. Nehéz héten voltam túl, hétfőtől péntekig tanfolyamon ültem, megfőtt az agyam, két alkalommal voltunk csak gyakorlati képzésen, amúgy ment az elmélet. Esténként alvás helyett söröztem, új emberekkel ismerkedtem meg, és az órám már negyedik hete figyelmeztet, hogy lassítsak, ennek rossz vége lesz, valami nem kerek a szívemmel. Szombat délután aztán végigsöpört egy zivatar az északi parton, majd ahogy megnyugodott a légkör, Judittal és a kutyákkal útra keltünk Alsóörsre.
Este értünk ki, már lement a Nap, a csónakot alig bírtuk beszenvedni az iszapon át a vízre, a szél elállt, a viharjelzést lekapcsolták, és mivel az öbölben csak két hajónak van normális horgonyfénye, és az egyik az enyém, a környék összes szúnyogjának a fele minket tisztelt meg a társaságával. Elmondhatatlan, megszámolhatatlan mennyiségű árvaszúnyog zúgott a hajó körül, így némi szenvedés és lámpakapcsolgatás után úgy döntöttem, hogy a gyenge szellőben kicsit beljebb vitorlázunk.
Csak a génuával 1 csomót se elérő sebességgel beljebb sodródtunk egy mérföldet (tehát jó sokáig tartott), húzva magunkkal a csónakot, majd lehorgonyoztunk, és szemre pont ugyanannyi szúnyogunk volt, mint kint. Nyilván nem akartam fényálcával hajózni, mint a horgászok: ahogy mentünk be, néha megvillant egy fejlámpa előttünk a sötétben, de amúgy ők is a szúnyogokkal bújócskáztak.
Bezárkóztunk a kabinba és fényt kapcsoltunk odabent, és a korábbi belső elsötétítés ellenére volt bent fél kiló szúnyog, ami sok-sok egyedet jelent. Konzervet melegítettünk, gyorsan ettünk, majd a kabint újra elsötétítettünk, egy fejlámpát pedig kiraktam csalinak a kormányállásba, hátha kicsalogatja a dögöket a kabinból. Ez talán működött, mert ugyan a kormányállás padlóján szó szerint összefüggő szőnyeget alkottak ezek a lények, az orrkabinból teljesen eltűntek, és a "szalon" is élhetővé vált, csak fejlámpát kapcsolni vagy telefont használni nem lehetett. Megpróbáltunk aludni, de a meleg, az izgalom és a szúnyogok zúgása nem hagyott, így amikor kellemes szellő kezdett fújni valahogy 10 óra körül, és az előrejelzés későbbre rendes szelet írt, közöltem Judittal, hogy aludjon nyugodtan, én vitorlázni fogok.
Először csak génuával tartottam a meteorológiai állomás felé, aztán amikor kezdett tovább erősödni a szél, árbocig betekertem a génuát, heave-to-ba állítottam a hajót, és elkezdtem felhúzni a fővitorlát. Két dologtól félek nagyon: a pókoktól és a darazsaktól. Először egy bszm nagy, díjnyertes méretű keresztespók esett ki a vitorlatakaróból, alig mertem eltaposni, aztán egy lódarázs került elő a vitorla redői közül, azt csáklyával piszkáltam le, végig imádkozva, hogy az arcomba ne repüljön a fejlámpa piros fényére.
Újra kitekerve a génuát, teljes vitorlázattal 2 csomó körüli sebességgel döcögtünk a tó közepe felé, amikor valami hülye ötlettől vezérelve terveztem egy Keleti-medence kört a halradarba. Az előrejelzés azt írta, hogy éjféltől korrekt szelünk le, úgy saccoltam (rosszul), hogy reggelig körbe tudjuk hajózni az egész medencét meteo-Aliga-Kenese-Fűzfő-Alsóörs töréspontokkal. Sajnos a halradar azt írta 2 csomós sebesség mellett, hogy mindez 40 órát fog igénybe venni.
Amikor az északnyugati szellő az előrejelzett északkeleti szélforduló előtt, tehát 23:30 körül elállt pár percre, betekertem a génuát és felhúztam a 10 nm-es orrvitorlát. Eléggé csikorognak az árboccsigák, egy álmos "Most jobb?!?" méltatlankodás jött reakcióként az orrkabinból. Valami motyogás már volt a fővitorla felhúzása közben is, de erre most nem mertem válaszolni.
23:56-kor megjött az északkeleti szél (a MÁV nincs ilyen pontos), és cirkálni kezdtem Aliga felé. A halradar már csak 20 órára becsülte az utat, 3,5-4,5 csomó között mentünk, és néha felmerült bennem, hogy reffelni kéne, mielőtt leszakad a csónak benne az akksival és a motorral. Maszat már korábban kijött hozzám a kormányállásba, és ha csapást váltottunk, mindig átült mellém, hogy simogassam, nagyon aranyos volt.
Valamikor egy óra körül kijött Judit körülnézni, hozott ki enni, inni, de mivel fázott, hamar visszament aludni. Később túl sokat agyaltam az előrejelzésen, 3 óra körülre már 33 km/h-s lökéseket írt, amilyenben már húztunk csónakot, de most valahogy fáradtnak és indiszponáltnak éreztem magam egy reffeléshez egyedül a sötétben, így visszafordultam Alsóörs felé. Ha Ákossal és csónak nélkül lettünk volna úton, akkor ujjongtam volna, hogy milyen tökéletes körülmények között hajózunk és a kormányt átadva lefeküdtem volna 2-3 órát aludni, de így jobbnak láttam nem erőltetni az utat.
3 körül értünk vissza, a bójánktól nem messze lehorgonyoztam mindkét horgonnyal és lefeküdtem aludni. Mostanra a szúnyogok nagy részét is elvitte a szél, csak negyed kiló maradt a kabinban, a fedélzeten csak a hullák maradtak.
Fél hatkor arra ébredtem, hogy elállt a szél, és rajzanak a szúnyogok, hiába voltunk kb. 500 méterre a parttól...
A hajó most mocskos zöld, barna, szúnyoghullás, gány, undorító felfordulás, embert nem szabad oda vinni. Terveim szerint holnap reggel megyek takarítani, 35 fok ide vagy oda. Viszont legalább vitorláztunk egy jót!
Comments
Post a Comment