#12 Lenyűgöző legénység
Végre sikerült összehozni egy hajózást Nikivel, aki magával hozta barátnőjét, egy svéd anyanyelvű finn hölgyet, Maricát is. Egész napos utat szerettem volna, de szolgálati és egyéb okokból csak egy délutánra sikerült kimennünk, na de az milyen délután volt! Rég vitorláztam ilyen jó hangulatban. Az első másfél órában szinte szélcsend volt, a kormányt azonnal átadtam Maricának, aki gyakorlatilag a Balti-tengeren nőtt fel halász családban, de hajóval még nem vitorlázott, "csak" jégvitorlással, és egész életében motorcsónakokon és hajókon forgolódott. Azonnal tudott kormányozni, gyakorlatilag semmit nem kellett mondanom, jó hangulatban beszélgettünk és végre nem én kormányoztam. Később a szél megélénkült, betekertem a viseltes génuámból és felhúztam a fővitorlát, sőt előkészítettem a 10 nm-es orrvitorlát, de végül nem váltottam vitorlát. Később Niki is kormányzott (ő is meglepően ügyesen, talán egyszer nyúltam bele), a vitorlakezelést pedig Maricára bíztam, én csak magyará...