2024 #1

https://connect.garmin.com/modern/activity/16223890207

 Tehát a hajó vízen van. Több halasztás, kavarás, némi szervezés és kapkodás, idegeskés után ugyanaz az autómentős Gábor, aki hozta, vissza is vitte Alsóörsre. Másnap Ákos és Marci segítségével Péter bedaruzta, árbocot állítottunk, bekötöttünk mindent, és kihajóztunk.

 Marci nem tartott velünk, így Ákossal ketten maradtunk, I. fokú viharjelzésben, kb. 3-as erősségű, forgolódó szélben mentünk ki, és az új babystay-t tesztelendő a nekem új, 10 nm-es orrvitorlát húztuk fel. Átadtam a kormányt Ákosnak, semmi kedvem nem volt bajlódni a hajóval. Örültem, hogy végre ülhetek és hanyatt dőlhetek, több, mint fél év munkának élveztem ki éppen a gyümölcsét.

 A szél gyengülni látszott, a viharjelzést lekapcsolták, ezért úgy döntöttünk, hogy megkerüljük a meteorológiai állomást, hátha beljebb szél is lesz, meg amúgy se szeretünk csak úgy céltalanul sodródni. Később a szél visszaerősödött 4 körülire és befordult északira, de a viharjelzést nem kapcsolták vissza, így az állomást már kicsit izgulva és orrvitorla nélkül kerültük meg. Mivel pocsékul cirkál a hajó orrvitorla nélkül, élesben is teszteltem a gyorsreff rendszert (annyira nem volt gyors, 1 sort húztam le), majd rendesen pihegve és elfáradva Ákost kértem meg a hajó vezetésére. Van még mit fejleszteni és gyakorolni a reffelésen.

 Felhúztuk a 10 nm-es orrvitorlát, mert elméletileg így még simán bírnia kéne a hajónak ezt a szelet, de azért kicsit sportos volt a hazavezető út. Pozitívum, hogy szinte nyugodt voltam, csak kellemes izgalmat éreztem most, hogy a kötélzetet átnéztük, kijavítottuk. Kb. félúton kifelé átvettem a hajót, majd elfoglaltuk az idei helyünket a bójamező szélén, biztos távolságra a többi hajótól.

 A túra után az állókötélzeten kicsit feszítettem, illetve új szemet kellett fuxolni a belső forestay-re, mert úgy kinyúlt a 4 mm-es kevlár, hogy nem tudtam már megfeszíteni a csigákkal, de a hajó jól viselkedett, egy öröm volt vele vitorlázni. Vennem kell egy viharorrvitorlát.








Comments

Popular posts from this blog

Idén, eddig...

Exoterm műgyanta-katasztrófa

Huszonkilenc