#2, #3 és végre egy rövid nyaralás #4, #5, #6
Idei második utunk szinte szóra se érdemes: Gyöngyi húgommal és két barátnőjével mentünk egy kis kört gyenge szélben, fürödtünk, aztán amikor felkapcsolták az elsőfokú viharjelzést, kitakarodtunk a bójára, mert az egyik lány tartott a rossz időtől és a mély víztől. Első bemutatásnak pont jó, nyugis, csendes hajózás volt. Sajnos telefonom nem volt éppen (nincs szerencsém a telefonokkal), tőlük pedig nem kaptam képeket.
Következő rövid utunk Judittal volt, aminek legnagyobb tanulsága a majdnem-hőguta lett. Gyenge szélben, 34 fokban elmentünk Alsóörsről kb. Balatonvilágos irányába, aztán fordultunk, mert Judit feje kezdett megfőni, és céltalanul nem volt kedve kavirnyáni a tavon. Kikötöttünk, és mire kipakoltunk a csónakba, kétszer újra kinyitva a lakatokat, mert valami, vagy az evező, vagy az akksi, mindig a hajón maradtak, a türelmünk és nyugalmunk felőrlődött az agyrohasztó melegben. Egymással veszekedve kimenekültünk a partra és a légkondis kocsiba. Úgy tűnik, hogy számunkra 30 fok körül van az ép ésszel elviselhető hőmérséklet felső határa. Vittük a kutyákat is, őket folyamatosan locsoltuk, amelyiknek jutott, azon hűtőmellény volt, így mintha ők jobban viselték volna a hőséget.
Idén is szerettem volna Judittal megkerülni a tavat, de nem tudtunk aznap elindulni, amikor terveztem. Megint az volt a tervem, hogy nappal vitorlázunk, este horgonyzunk olyan helyen, ahol partra tudunk szállni. Egyik cél a Zala torkolata, másik a Lesence-patak voltak. Lehetőségként még megjelöltem térképen a keszthelyi és a földvári kutyás strandokat, de az igazi cél egy-egy kis vízitúra lett volna az említett vízfolyásokon.
Az előrejelzés élénk szelet írt erős, viharos lökésekkel, végre lehetőség kínálkozott a 4 nm-es viharorrvitorla kipróbálására. Első nap még otthon terveztünk aludni, mert másnapra ígérte a vízszolgáltató, hogy jönnek vízórát cserélni, így csak egy kis kört akartunk vitorlázni. A csónakot vontatva, csak fővitorlával, egy reffsorral céloztuk meg a tó közepét, később terveztem vagy a 4 nm-es, vagy a 10 nm-es orrvitorlát felhúzni, amikor megjelent mellettünk egy rendőrségi motoros, és egy párbeszéd folyt le a csónak vontatásáról. Nem próbáltam érvelni vagy arra hivatkozni, hogy mások mit nem vontatnak és mit nem csinálnak vontatás közben (a rendőr nagyon szépen a "vontázás" kifejezést használta, de nekem ez már túl szakszerű), hanem elköszöntünk, és egy perdüléssel visszafordultam a bója irányába.
Utólag úgy gondolom, hogy a következő eseménysorozat zajlott le:
- kieshetett vagy legalábbis kilazult az aktív sottköteg seklijének tengelye (nem szeretem a sottkocsit, ezért kétsottos konfigurációra alakítottam át a fővitorlát). Hiba volt, hogy a másik sottköteget nem húztam be, de eddig is mindig csak az aktív sottköteget feszítettem meg perdülés előtt;
- a kiesett vagy kilazult sekli miatt úgy átbszdtt a bum, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, majd a második, lazán hagyott sottköteg megfogta;
- olyan erők ébredtek, hogy eltört az alba egyik csigája (kínai vacak, nem kár érte), és kinyílt, eldeformálódott a fővitorla felhúzókötelének seklije, a fővitorla leszaladt, a csúszkák nagy része kiszaladt az árboc kivágásán, a vitorlába belekapott a szél;
- engem belülről szétvetett az ideg, de kifele igyekeztem higgadt maradni (valószínűleg nem sikerült).
Visszamotoroztunk a bójára, és rendeztük nagyjából a vitorlát, és elkezdtem gondolkozni és embereknek írogatni, telefonálni. Abban maradtunk, hogy másnap megyek a kikötőbe, és feldaruztatom magam az árboccsúcsra.
Másnap gond nélkül, bár kicsit későn feldaruztak, akkor már megigazítottam a windexet is, ugyanis korábban másodfokú viharjelzés volt, ki se tudtunk menni a hajóra, inkább elmentünk kirándulni.
A szerelés után megint visszakapcsolták a másodfokot, de mi az egy szem 4 nm-es viharfockkal megcéloztuk Tihanyt. 2-3 csomóval döcögtünk, de nem bírtam Juditot meggyőzni arról, hogy húzzunk egy kis fővitorlát. Füred előtt tényleg voltak 20 csomó feletti lökések, érdekes volt az út, és nagyon elégedett voltam a vitorlával, bár nem mindig bírtam negyedszélben haladni, néha kicsit ejteni kellett a hajót. A félszeles irányt már stabilan, magabiztosan tudtuk tartani.
Füred előtt nem bírtunk fordulni csak a viharfockkal, ezért perdültünk, majd csendesedett is kicsit a szél, Judit is kezdte megszokni a hullámokat, így amíg ő irányban tartotta a hajót, két reffsorral lehúzva felhúztam a fővitorlát. Az is vastagon benne volt a dologban, hogy kiszámoltuk, hogy nem fogunk zárás előtt beérni egy boltba, pedig otthon maradt a kenyér. Legközelebb figyelnem kell rá, hogy jobbcsapáson reffeljek, ha már direkt úgy alakítottam ki a rendszert, illetve mellbekötővel biztosítottam magam, de a karabiner nem megy rá az árboc körüli kapaszkodóra, mégis szerelnem kell fel valami biztonsági hevedert. Így egy műanyag kötélbikába akasztottam a kantárt, de lehet, hogy ez inkább hamis biztonságérzet, mint valós biztonság.
Így, hogy volt egy fél fővitorlánk és a viharorrvitorla, 4-5 csomó körül ment a hajó, de jobban tudtuk szorítani a szelet, egyenesen Alsóörsre tudtunk menni egy csapáson. Jöttek fel bőven a fröccsök, de legalább nem fáztunk annyira, bár a kutyák nem díjazták a vizet, Szotyinak folyt a nyála, Uma hányt.
Elrohantunk boltba kenyérért, a kutyák abban a tévhitben voltak, hogy megyünk haza, majd sötétben értünk vissza a hajóra (egyedül nekünk van normális horgonyfényünk az öbölben, könnyű volt megtalálni), és vacsoráztunk, aludtunk.
Reggel kutyasétáltatással kezdtünk, de nem győztem sürgetni Juditot, mert már elsőfokú viharjelzés volt, és szerettem volna még a másodfokú előtt visszaérni. Elszöszmötöltünk visszaérkezés után, már nem izgultam a viharjelzésen, de maradt az elsőfokú. A szélmérő szerint 15 csomó körüli alapszélre jöttek 20 csomó körüli befúvások, sokan csak teljes orrvitorlával vagy csak teljes fővitorlával vitorláztak, de én egyik konfigurációt se szeretem, így a 4 nm-es viharorrvitorlával és egy reffel a fővitorlán indultunk Fűzfő felé. Közben fordult a szél, így apránként Akarattya lett az irány, ahogy folyamatosan szorítottuk a szelet, de nem bántuk. 4-5 csomóval mentünk, majd Akarattya előtt fordultunk, és visszafelé, félszélben 5-6 csomóra gyorsultunk, időnként tartósan testsebességgel ment a hajó.
Következő nap is kirándulni mentünk először, megnéztük a forrást Lovas felett, majd igazából azzal a szándékkal, hogy strandolunk, kimentünk a hajóra. Az öböl tele volt hesszelő, strandoló, supozó emberekkel, ezért a gyenge szellőben, csak a teljesen letekert génuával megcéloztuk a tó közepét, és addig mentünk, amíg mindenki el nem fogyott mellőlünk.
A génuát betekertem az árboc vonaláig, vagy még egy kicsit kisebbre is, és kipróbáltam a heave-to manővert. A hajó nagyon stabilan tartotta a félszeles irányt, de nem tudtam rávenni a negyedszélre, akárhogy játszottam a vitorlával és a kormánnyal, pedig reffelésnél nagyon hasznos manőver lenne, főleg szólóban. Majd még játszok vele, hátha rájövök a trükkjére.
Amikor meguntam a sodródást, szélbe fordulás nélkül, heave-to helyzetből lehorgonyoztam, működik, de azért figyelni kellett a kezemre, nem egész egy csomóval megy a hajó a gps szerint, és ez a kötélen is érződött.
Pihentünk, ebédeltünk, fürödtünk, árnyékolót próbálgattunk, majd amikor fogyott a tömeg az öbölben, újra csak génuával kimentünk.
A bóján állva leszereltük a génuát, mert újat akarok rendelni, kellenek a méretek, és rendezgettem a köteleket, vágtam a túl hosszúakból, csináltam egy kis rendet.
Napnyugta után sikerült csak kimennünk a nádba, mert csődület volt, addig körözgettünk a veszteglő hajók között, nézegettük őket.
Bár nem volt összefüggő nyaralás, amilyet szerettem volna, de tanulságosak voltak mind az erősszeles napok, mint a heave-to próbálgatása.
Comments
Post a Comment