A sottköteg Lewmar csigái
és azok delrin csapágygolyói.
Már az előző felújítós szezonban észrevettem, hogy a violincsigák kis görgőiből hiányoznak a csapágygolyók, és akkor is már legalább egy bő órát vesztegettem el arra, hogy szétszedtem az egyiket, és a hajón zacskóban talált, "örökölt" golyókat sikertelenül próbáltam beépíteni. Akkor arra jutottam, hogy nem jó a golyók mérete, de mivel nem volt tolómérőm, nem tudtam lemérni, milyen átmérőjű golyókat találtam a fiók alján.
Mivel vasárnap óta lázas voltam, és ma van az első nap, hogy csak szédülök, de már nincs lázam, a napot arra szántam, hogy megoldjam a sottköteg problémáját.
Röviden: nem sikerült megoldani, de legalább elment vele pár óra.
Ott kezdődik, hogy mindkét csigában van 2-2 csavar, szerkezetileg ugyanazok, amikben a 3 mm-es imbuszkulcs elforog, de az 1/8-os már nem megy bele szép szóval. A vége az lett, hogy beléjük kalapáltam az 1/8-os bitfejet, így sikerült őket kiszedni. Szétszedtem először a nem kötélfogósat, kimostam mosószeres vízzel, fogkefével, és megpróbáltam a nagy görgő meglevő golyóit beszerelni a kis görgőbe. Sikertelenül.
Legalább egy órát eltöltöttem azzal, hogy megtudjam, mekkora golyók mennek ebbe a drága vacakba (Lewmar 60R), és a katalógus szerint 3/16-os, amit a ők nagyvonalúan 4,6 mm-nek számolnak. Az elég gagyi tolómérőmmel én is kb. 4,6-4,7 mm-t saccoltam (azzal a nóniusszal ez nem mérés), a 3/16 inch pedig 4,762 mm, tehát az adatok egybevágtak.
Ekkor kidúrtam a hajóból is az anno ott talált zacskó szürke golyót (az eredetiek fehérek), és azoknak is egyezett a méretük.
Ezúttal megpróbáltam megint a szürke golyókkal összeszerelni a csigát, hátha valami változott az előző tél óta, de nem, nincsenek csodák.
Megint keresgéltem fél órát neten és a katalógusban, és azt találtam a katalógusban, hogy a Lewmar egy másik sorozatához léteznek 1/8-os (szerintük 3,2 mm-es) golyók is, bár ennek nem kéne érintenie engem. Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy 3/16-os golyók nagyok, egy csomót keresgéltem, mire megtaláltam, hogy a Delrin csak egy fantázianév, a vegyület rövidítve POM angolul, és szerencsére Aliexpress-en kemény 800 Ft-ért lehet 100 db golyócskát rendelni 3,175 mm-es méretben. Postaköltséggel.
Ebben megnyugodva összeraktam az első csigát úgy, ahogy eddig is volt, csak tisztábban, és szétszedtem a kötélfogósat.
A kötélfogót megfordítottam, így majd bármikor egy mozdulattal ki lehet logobtatni a fővitorlát, cserébe matatni kell majd a rögzítéséhez. Szerintem így kényelmetlen ebb, de biztonságosabb. Sajnos az volt idén a tapasztalat, hogy a legénység keze nem áll rá a sott letaposására, nem tudták hirtelen kiengeni a vitorlát, ha kellett volna. Ha pedig jövőre elkészül a szélkormány, különösen indokolt lesz a gyors kilobogtatás lehetősége.
Így a második csigánál vizsgálgattam alaposabban a golyókat, és az egyiket meg tudtam hámozni a körmömmel. Vagy az UV égette el így, vagy volt egy vagy több olyan agresszív perdülése a hajónak, hogy megroppantak egyes golyók. Darabra egyezett a két csiga, 28 db golyó a görgő 1-1 oldalán, tehát 56 db összesen, de még jobban nézegetve őket egy csomó sérült. Így a kötélfogós csigában kicseréltem a golyókat a szürke újakra, és párat megmentettem tartaléknak az ép régiekből, a többit kidobtam, és rendeltem 3/16-os golyókat is Kínából.
És hogy miért nem veszek siklócsapágyas csigát? Mert még abból is 70e Ft körül lenne a szett. Adok egy esélyt a javításnak. Ha nem sikerült, akkor viszont biztos siklócsapágyast veszek, ezen a hajón, erre a célra nem látom indokoltnak a golyóscsapágyakat.
Comments
Post a Comment