Tanulóidő

https://connect.garmin.com/modern/activity/11796323000

 Megpróbáltuk Zitával bepótolni a múltkor elmaradt két napos vitorlázást és hajón alvást, de az időjárás megint nem támogatta törekvéseinket. 
 Első nap gyenge keleties szélben futottunk ki, és hogy Juditnak is köszönjünk, kutyázzunk, és hogy egyáltalán legyen valami cél, ahova próbálunk eljutni, Világos felé indultunk.
 A szél kóválygott, forgolódott, de ereje nagyjából állandó volt (néha gyengült, de pöffök nem voltak), így egy idő után átadtam Zitának a kormányt, hadd ismerkedjen a hajóval, és legalább addig se nekem kell kormányozni. Felemelő érzés volt, kell az a szélkormány, bár nem tudom, hogy ilyen gyenge szellőben működne-e. 
 Beszélgetéssel telt az út, majd amikor a szél elállt, fürödtünk az iszonyatos meleg miatt, majd újraterveztünk. Próbáltam horgászni, és horgonyon állva láttuk a szereléken, hogy szemre saccolva 1-2 km/h-s nyugatias áramlás volt a tavon. Ilyet eddig nem tapasztaltam, érdekes volt látni. 
 Eredetileg úgy gondoltam, hogy ha eláll a szél, akkor horgonyzunk, jutottunk, ameddig jutottunk, és reggel visszavitorlázunk a bójához, azonban a frissebb előrejelzés éjszakára északi szelet írt. Mivel Zita még nem aludt hajón, nem tudtuk, hogy reagál a hullámokra, nem akartam egy esetleges rosszullétnek kitenni, ezért a szélvédett parthoz való visszatérés mellett döntöttem. 
 A nyugatias irányból éledező szélben újra vitorlát bontottunk, és végig Zita kormányzása mellett visszatértünk a bójához. Mivel Zita válla annyira fáj, hogy kvázi mozgássérült, ezért a gyenge szélben motorozva, a végén a "Húzd magadhoz / told el" szintű hang-távvezérléssel közelítettük meg a bóját (tévedés kizarva, kivéve, ha én rontom el, de akkor legalább csak magamat hibáztathatom), és én szedtem össze a bóját a csáklyával.
 Este elfogyasztottunk némi rumot (és sört) a főiskolai évek emlékére, majd reggelig háborítatlanul aludtunk. Úgy tűnik, hogy van az a mennyiségű rum (és sör), hogy én se ébredjek fel óránként, de azért nem fogyasztanám el minden nap.
 Másnap zivatarveszély volt minimális széllel és nyomasztó meleggel, úgyhogy próbáltunk a hajón hesszelni, de a második kávé után eluntuk magunkat és hazamentünk.

Comments

Popular posts from this blog

Idén, eddig...

Exoterm műgyanta-katasztrófa

Huszonkilenc