Leégett a villanymotor
24. utacskánkról sokat nem kell írni: kellemes szél fújt, elindultam, majd Máté írt, hogy Fűzfőn van, eljönne vitorlázni. Írtam neki, hogy már késő, kifutottam, majd elállt a szél, rohadt meleg lett, kicsit szereltem a hajón, aztán kikötöttem és hazamentem.
25. utamra a szüleim és nagybátyám csatlakoztak, és a villanymotor leégésétől eltekintve nem történt semmi, kerültünk egyet a közel negyven fokban, gyenge szellőben, pedig az előző napi előrejelzés még élénk déli szél volt. A motor azért égett le, mert feltekert egy damilt, ami szétvágta a szimeringet.
A leégett motornak köszönhetően háromszor eveztem végig a 300+ méteres távot (egy irányba), tehát közel két kilométert eveztem azzal a félbevágott fürdőkád alakú bocival. Egy teljes fürdőkád legalább áramvonalas lenne és jobban siklana.
Hogy ne unatkozzak, másnap a céges csónakot is evezni kellett, mert elvitték az akksit tölteni, de szerencsére akkor is szinte szélcsend volt.
Majdnem passzolt az új fellépő. Majdnem...
Comments
Post a Comment