Egyáltalán minek nézek előrejelzést?

https://connect.garmin.com/modern/activity/11529243322

 Tulajdonképpen egy balatoni előrejelzésnek annyinak kéne lennie, hogy lesz-e hidegfront vagy sem. Egyes vagy nulla. És így nézne ki egy hetes előrejelzés az én olvasatomban: 0 0 0 0 1 0 0. Ez egy pénteki hidegfront.

 Tehát vasárnap este még az volt a friss előrejelzés hétfőre, hogy 35 fok, 8-10 km/h-s alapszél, 20 km/h-s lökésekkel. Úgy tűnt, hogy talán tudunk vitorlázni is, de ebből inkább fürdés lesz. Aztán én hétfő reggel már nem is néztem előrejelzést, ezer más dolgom volt, de az azért feltűnt kutyasétáltatás közben, hogy eléggé integetnek a fák csúcsai.

 11 után találkoztunk a hajónál két kollégámmal és barátommal, és az erősen hullámzó vízen becsónakáztunk a hajóhoz. A 34 librás motor alig bírt el minket a hullámokkal szemben. Elgondolkoztam rajta, hogy érdemes lett volna felvenni a mentőmellényeket, de már nem akartam ezzel borzolni az idegeket menet közben, elég stabil volt a csónak. A szél délnyugati volt, a hullámok délről jöttek, így arra következtettem, hogy fordul a szél, ebből akármi lehet. Mire bepakoltunk a hajóra, már elsőfokú viharjelzés volt, és olyan hullámok, hogy kétségessé vált, hogy egyáltalán el tudunk-e kötni a bójától. Ennek örömére nyitottunk 1-1 üveg 0,33 sört, és elhatároztuk, hogy addig nem megyünk sehova, amíg az ki nem ürül a szervezetünkből, tehát adunk másfél órát az időnek, hogy eldöntse, mit akar.

 Egy órával később a szél tovább fordult Ny-ÉNy felé, a hullámok lassan követték a fordulást, de mindent mérlegelve úgy döntöttem, hogy elkötünk. Nyilván volt rajtam egy amúgy bevallott nyomás, hogy ha már a barátaim idebumliztak, és fürödni nem lehet, akkor vitorlázzunk, hogy valami élmény legyen, ne csak üljünk a kokpitban. A szélmérő szerint 25-27 km/h körül fújt a szél, és egyszer elvitte a szalmakalapomat, de mivel a part részben betakart, nem tudtam, mi lesz kint a vízen, így felvettük a mellényeket és mindkét reffsort lehúztam a fővitorlán, egyelőre nem nyúltam a génuához.

 Motorral indultunk el, és még úgy is alig tudták elkötni a hajót ketten, hogy próbáltam finoman segíteni egy kis gázzal. Bíztam benne, mert az előrejelzés azt mondta, hogy pár óra múlva gyengülni fog a szél, és mire visszaérünk, nem lesznek ekkora hullámok. Spoiler alert: nem így történt.

 A hajó a teljesen bereffelt fővitorlával is rögtön 5 km/h-ra gyorsult a félszélben, ahogy szokás szerint megcéloztam a meteorológiai állomást. Kicsit már unom, hogy mindig arra megyek, de nagyobb biztonságban érzem magam kint a vízen, mint partközelben, a szél is egyenletesebb, hajó is kevesebb van. Imbolyogtunk, mint a fene, a hullámok viszonylag nagyok voltak, rendszeresen elérték a dörzslécet, időnként a fedélzetre is jutott egy kis permet, Tominak pedig a kiadós ebéd után háborogni kezdett a mélység, őt lényegében az út elején elvesztettük. Megsajnáltam, próbáltam egy kis génuát lehúzni, amikor úgy láttam, hogy nem fog megviccelni a szél, de elakadt a sott, és nem akartam senkit előreküldeni, hogy elhárítsa az akadályt. 

 Marci egyszer előrement fényképezni, és bebizonyította, hogy szükség van korlátra a hajón, és a korlátháló se hülyeség. Az állomást elhagyva fordulni próbáltam, de közben kicsit talán gyengült a szél is, és a hajó nem volt hajlandó átfordulni. Két sikertelen próbálkozás után még mentünk egy kicsit Siófok felé, majd perdültünk, és a másik csapáson már a génuát is le tudtam húzni. Élesebben kellett haladnunk, mert nem akartam kihagyni az állomás megkerülését, de a génuával jelentősen gyorsult a hajó, közelebb is tudott menni a szélhez, és kellemes 7-8 km/h-val, minimális dőléssel, de jó sok imbolygással mentünk haza.

 Valamikor a forduló után Marci is "elromlott", rátört az álmosság, de neki fekete öve van alvásból, lement a kabinba, elpakolt a legkisebb ágyról, és valami lehetetlen testhelyzetben elaludt. Nyugodt utunkat csak egy túlvitorlázott (szerintem, de én bevallottan a másik véglet vagyok) hajó szerencsétlenkedése zavarta meg, amin nem tudták eldönteni, mit akarnak a nagy szélben, de mi se mutathattunk jobban múltkor Zitával, ezért nem kárhoztatom őket. Betekertem a génuát, és megvártam, hogy jól eltávolodjanak, és ott folytassák, akármit is csináltak.

 A bójához közeledve felébresztettük Marcit és a még mindig háborgó gyomrú Tomival felkészültek a bója elkapására. A génuát jó előre betekertem, motort indítottam, viszont a fővitorlát nem engedtem le; általában nem szoktam, csak amikor már sikerült kikötni, hogy ha (már bocsánat, de) beszarna a motor, akkor is irányítható maradjon a hajó, nehogy belesodródjak más hajójába.

 Természetesen rosszul mértem fel a szelet, hullámokat, távolságot, mindent, és úgy láttam, hogy nem érjük el a bóját, mert elkezdte lenyomni a hajó orrát a szél, ezért adtam egy nagy gázfröccsöt, aminek következtében úgy elgázoltuk a bóját, mintha ez lett volna a cél. De telibe, végigment fölötte a hajó, és a kötél elakadt a kormánylapátban. Természetesen a hajó elkezdett farral beállni a szélbe, a fővitorla felpréselődött a szálingra, elkezdett húzni még az is, felugrottam a fedélzetre, próbáltam gyorsan lehúzni anélkül, hogy elszakítanám, de nyilván elakadt a felhúzókötél is, így nem jött, mindeközben Marci és a kormánylapát tartották a bóját, mint a bika. Hülyét kaptam, hogy esetleg eltörik a kormányveret, de valahogy sikerült a fővitorla nagyját lehúzni, a kikötőkötelet kiakasztani, egyesült erővel előresétáltatni a fedélzeten és kikötni a hajót, ami így beforult a szélbe. Fú! Hangos szó, káromkodás nem esett. Az úgyse segít, csak összezavarja szerencsétlen mancsaftot. 

 Megint elmozdult a kötélvédő a kikötőkötélen (mondjuk nem csoda...), nagyobbat fűztem be, ami igen szórakoztató volt és kreativitást igényelt ebben a hullámzásban és szélben, de egy kis karabinercsattogtatással és ide-oda terheléssel, tehermentesítéssel megoldottam egyedül, nem akartam jobban lefárasztani a legénységet, még haza is kellett vezetniük (az alapján, amit pár szóban meséltek, az a vezetés is megérne egy blogbejegyzést). 

 Valami kezdett beindulni a Bakony felett, másodfokú viharjelzést kapcsoltak (pont ez hiányzott), és kicsit leültünk mérlegelni a helyzetet. Negyed óra után úgy láttam, hogy hajózási szabályzat ide vagy oda, ki fogunk surranni a partra, mielőtt teljesen elromlik az idő, és egész éjszakára bent ragadunk. Miután a vízirendőrök kizavartak pár horgászt majd elhúztak Füred irányába (előtte hallottuk, hogy arcoskodik az egyik horgász, hogy nincs itt rendőr, kit érdekel a viharjelzés - két percen belül ott voltak), gyorsan bepakoltunk a csónakba, újra mentőmellényt vettünk és kiosontunk. 

 Marciék hazafelé úgy benyelték a zivatart, hogy félre kellett állniuk az úton, a Bakonyt és Fehérvárt elverte a jég, de esőt és szelet mi is kaptunk Világoson. 

 Na, hát ilyen szélcsendben volt részünk!