Nulladik utunk - Our day zero

English below

 Az első utunkat kezdem rögtön a nulladikkal. Ki kellett vinni a hajót a kikötőből. Ezt rögtön a daruzás után szerettem volna megtenni, de a hajó állapota és a körülmények nem tették lehetővé, ezért kifizettem pár vendégéjszakát, a hajó maradt a kikötőben, és a vízen folytattuk a munkát. Mire a bedaruzással végeztünk, én hulla voltam az idegességtől és az izgalomtól, és néha a kétségbeesés kerülgetett, hogy kár volt ebbe az egészbe belevágni, inkább vettem volna egy gumimatracot. Amúgy is csak a SUP-ot dobtuk fel a kocsi tetejére bocinak, és Judit nem volt elájulva az ötlettől, hogy a 7 fokos vízben evezzünk ki, neoprén ide vagy oda.

 Tehát a hajó még egy hétig maradt a kikötőben, felszereltük a vitorlákat, takarítottunk, köteleket pótoltunk, a motorral harcoltunk (ugye az eladó elmulasztotta leszervizeltetni, megbocsátom, jóban vagyunk, de el nem felejtem neki), kiderült, hogy nem jó a mélységmérő (Hepciás elrágta a vezetékét, és itt derült ki, hogy nem sikerült megjavítani, nem annyi, hogy színre színt kell toldani). A segítőkész kikötőmester is belém tette az ideget a megjegyzéseivel, véleményeivel, általános piszkálódásával (mondtam is neki, hogy otthon érezné magát a tűzoltók között). Az egyik alkalommal, amikor lementünk kihajózni, az előrejelzés ellenére olyan szél volt, hogy a kikötőmester tanácsára mégse motoroztunk ki, és így utólag nagyon jól tettük (ugye az a bizonyos motor). A kishajószemlét is halasztatnom kellett, olyan szelet írtak, amiben nem vállaltam a Siófokra való átkelést, és utólag ebben is igazam volt.

 Tehát amikor végre egy hét után minden készen állt:

- felszereltük a vitorlákat;

- előkészítettük a bójázást (tulajdonképpen akkor még horgonyzást, azóta a túlméretes Rocna horgonyt nem emelgetem, hanem meg van bójázva, és marad a fenéken);

- kötöttünk biztosítást a hajóra;

- sikerült működésre bírni a motort;

- átvittük bocinak a horgászcsónakomat a Balatonra, (eleve úgy vettem tavaly, hogy ha véletlenül hajót veszünk, az lesz a boci);

- Ákossal becipeltük a csónakot a vízhez a nádasban, majd villanymotorral átmotoroztunk a kikötőbe;

- tényleg mindennel előkészültünk, és a kikötőmester se volt ott, hogy lebeszéljen minket;

- szélcsend volt;

 elindultunk!!

 Majd leállt a motor. Szerencsére nem volt szél, így ráértem rángatni, harcolni vele, csendben lebegtünk a kikötőben, Húsvét vasárnap volt, a biztonsági őrön kívül senki nem volt a közelben, az meg a kikötőépületben unatkozott. Aztán beindult a motor, stabilnak is tűnt a járása, hajrá! Kifordítottam a hajót, Ákos az orrban csáklyával biztosított, nehogy nekisodródjunk valaminek, főleg ne egy drága hajónak, előremenetet kapcsoltam, fulladozott a motor, adtam egy kis gáz, és a motor leállt. Annyit azért vitt minket, hogy Ákos semmit ne érjen a csáklyával, ami egyszerre volt örvendetes és tragikus. Rángattam, beindult, kicsit mentünk, leállt. Közben szereztünk egy kis lendületet, lehetett kormányozni, megint rángattam, beindult, bevettem a kanyart, előttünk a nagy víz, innen már kievezünk akkor is, ha leáll!! De nem állt le. Úgy látszik, hogy csak valami szemetet szívott fel, vagy még volt valami takony a karburátorban, de kijárta magából, és stabilan, egyenletesen, megbízhatóan ketyegett, ahogy egy hírhedten megbízható motornak illik. Viszont megint nem spriccelt az ellenőrző sugár, csak csöpögött, de nem foglalkoztam vele.

 Kb. kiértünk az öbölbe a kinézett helyre, amikor a motor elkezdett az ellenőrző furaton gőzt köpni. Mivel ha már itt voltunk, horgászni is akartunk, még a csónakkal a kikötőbe menet leraktunk egy megbójázott horgonyt farhorgonynak, hogy viszonylag stabilan közel tudjunk állni a nádashoz. Most ettől az előkészített horgonytól szándékoztunk 30 m-re horgonyt vetni, hogy aztán motorral rátolassunk, és a két horgony között rögzítsük a hajót. Persze elnéztük a távolságot, és a 35 m-es horgonyláccal és -kötéllel megálltunk 40 m-re. Kepesztettünk, de nem értük el a farhorgony bójáját, így átmásztam a bociba, és azzal összeszedtem, és megpróbáltam a hajóhoz húzni a kötelét. Persze nem ért oda, tényleg csak 5 méter hiányzott, vagy annyi se, így Ákos kötelet dobott, azt hozzátoldottam a farhorgonyhoz és így sikerült annyit tépni azon, hogy stabilan ki tudjuk kötni a hajót a két horgony közé. Áldott szinte szélcsend!

 És megkezdtük a pihenést, sok volt már az izgalom. Hal nélkül, néha egy-egy gyenge kapás mellett heverésztünk a kokpitban és igyekeztem élvezni a helyzetet és feledni az ide vezető utat.

 Pár óra eseménytelen és haltalan horgászat után, amikor már volt egy kis tavi szél, csak elkezdett bennünk mocorogni a kisördög, hogy meg kéne nézni a vitorlákat és kerülni egyet. Elengedtük a farhorgonyt, felhúztuk a grószt, az azóta kipiszkált motorral kicsit eltávolodtunk a parttól, majd először csak grósszal próbáltunk vitorlázni, hogy halljunk egy kis csobogást. A szellő nagyon gyenge volt, nem bírtam magammal, ki akartam tekerni a fokot, és ekkor jöttem rá, hogy génuám van, ugyanis az elülső leekocsin hoztuk hátra a sotott, és a fele vitorla a forstágon maradt! Ez szerelés közben nem tűnt fel, mert amikor felhúztuk, élénk szél volt, a sott még hiányzott, csak később vettem hozzá kötelet, és igyekeztünk gyorsan betekerni, hogy ne csapkodjon a kikötőben.

 Szélbe álltunk, horgony le, leengedtem a grószt, átszereltük a génuát a hátsó leekocsira, majd tenni akartunk még egy próbát, de az a semmi kis szellő el is állt, így visszamotoroztunk a tervezett helyünkre és tartósan lehorgonyoztuk a hajót. Közben a mellettünk levő bójára is érkezett egy hajó, amikor rendet raktunk és összepakoltunk, átmentem a bocival szomszédolni, tanácsot kérni, érdeklődni, hogy van a bójázása megoldva.

 Elérhetőségcsere után elindultunk Ákossal a partra, útközben összeszedve a farhorgonyt. Azaz össze akartuk szedni, Ákos tényleg nagyon próbálta, erőlködött, majd' felborította a csónakot, de nem bírta felszakítani a 7,5 kilós Bruce horgonyt. Végül úgy sikerült feltépni, hogy leszorítottuk a kötelet a csónak oldalára, és addig billegtettük a csónakot, amíg centiről centire fel nem jött az iszapból. Sikerült mélyen behúzni a híg iszap alá az agyagba.

 Kikötöttünk, elpakoltunk, hazajöttünk. És még mindig nem vitorláztunk.

***

***
 

I'll start our first trip right away with trip zero. The boat had to be taken out of the harbor. I wanted to do this right after the craning, but the condition of the boat and the circumstances did not allow it, so I paid for a couple of guest nights, the boat stayed in the harbor and we continued working on the water. By the time we were done with the craning, I was dead from nervousness and excitement, and sometimes despairing that it was a shame to go through all this, I would have rather bought a inflatable mattress. Anyway, we just threw the SUP on top of the car for dinghy, and Judit wasn't really happy about the idea of ​​paddling out in the 7-degree water, neoprene here or there.

 So the boat stayed in the port for another week, we installed the sails, cleaned, replaced some lines, fought with the engine (the seller neglected to service it, I don't hold grudge, we're fine, but I won't forget it), it turned out that the depth gauge isn't working (Hepcias chewed his wire, and here it turned out that it was not possible to fix it, not so much that you have to connect color to color). The helpful harbormaster also got on my nerves with his comments, opinions, and general teasing (I told him that he would feel at home among the firefighters). One of the times when we went down to sail out, despite the forecast, it was so windy that we didn't motor out on the advice of the harbor master, and so in retrospect we did it very well (it's that particular motor, isn't it). I also had to postpone the  boat inspection, such a wind forecasted, and I did good.

 So when everything was finally ready after a week:

- we installed the sails;

- we prepared the mooring (actually anchoring that time, since then I don't raise the oversized Rocna anchor, it is marked with a bouy and stays on the bottom);

- we paid insurance for the boat;

- managed to get the engine working;

- we took my fishing boat to Lake Balaton as a dinghy (I originally bought it last year so that if we happen to buy a boat, it would be the tender);

- We hauled the fishing boat to the water in the reeds with Ákos, then motored across to the harbor with an electric motor;

- we were really prepared with everything, and the harbor master wasn't even there to talk us down;

- there was no wind;

 We left!!

 Then the engine stopped. Fortunately, there was no wind, so I managed to tug and fight with it, we drifted quietly in the harbor, it was Easter Sunday, no one was around except the security guard, who was bored in the harbor building. Then the engine started, it seemed to run stable, let's go! I turned the boat around, Ákos secured us with a boathook in the bow so that we wouldn't drift into something, especially not an expensive boat, I switched forward, the engine choked, I gave it a little gas, and the engine stopped. It took us so much so that Ákos wouldn't reach anything with the hook, which was both gratifying and tragic. I pulled the cord, the motor started, we drove a little, then it stopped. In the meantime, we gained a bit of momentum, we could steer, I pulled again, it started, I took the turn, the big water is ahead of us, we canpaddle out of here even if it stops!! But it didn't stop. It seems, that it was just sucking up some garbage, or there was still some snot in the carburetor, but it got over itself and ticked steadily, reliably, as befits a notoriously reliable engine. However, the pilot water did not spray again, it just dripped, but I did not bother with it.

 We were about to get out into the bay to where we chose our spot, when the engine started spewing steam through the pilot water hole. Since we wanted to go fishing while we were here, even on the way to the harbor with the boat, we laid down a buoyed anchor as a tail anchor so that we could stand relatively stably close to the reeds. Now we intended to drop an anchor 30 m from this prepared anchor, then back to it with the motor and secure the ship between the two anchors. Of course, we missed the distance and stopped at 40 m with the 35 m anchor chain and rope. We tried but couldn't reach the stern buoy, so I climbed into the tender and picked it up and tried to pull the rode to the boat. Of course, it didn't get there, it was really only 5 meters away, or not so much, so Ákos threw a rope, I attached it to the stern anchor and thus managed to tear it as much as so that we can anchor the ship stably between the two anchors. Blessed almost no wind!

 And we started to rest, there was already a lot of excitement. Without a fish, sometimes with a weak bite, we lay in the cockpit and I tried to enjoy the situation and forget about the journey leading here.

 After a couple of hours of uneventful and fishless fishing, when there was already a slight breeze from the lake, the little devil started to stir in us that we should look at the sails and have a try. We let go of the stern anchor, hoisted the main, moved a bit away from the shore with the engine that had been tried to clean since then, and then at first we tried to sail only with main to hear a little splashing. The breeze was very weak, I couldn't resist it, I wanted to hoist the jib, and that's when I realized that I had a genoa, because we brought the jib sheets through the front block, and half the sail remained on the forestay! This did not come up during installation, because when we hoisted it, there was a strong wind, the sheet was still missing, I only bought a line for it later, and we tried to wrap it quickly so that it wouldn't flutter in the harbor.

 We got into the wind, anchor down, I let down the main, we refitted the genoa to the rear block, and then we wanted to do another test, but that little wind stopped, so we motored back to our planned place and anchored the boat permanently. In the meantime, a boat also arrived at the buoy next to us, when we tidied up and packed up, I went over to neighbor the boat, to ask for advice, to inquire how the mooring was done.

 After exchanging contacts, Ákos and I set off for the shore, picking up the stern anchor on the way. In other words, we wanted to pull it, Ákos really tried, he tried hard, and he almost capsized the boat, but he couldn't tear up the 7.5 kilo Bruce anchor. Finally we managed to rip it up by pushing the rope down the side of the boat and rocking the boat until inch by inch it came up out of the mud. I managed to pull it deep under the thin mud into the clay.

 We docked, packed up, came home. And we still haven't sailed.